 Szépen megalkotott mindent a maga idejében!” (Préd 3:11, Református Biblia) Mi a szépség? Miért van szépség? Miért van szépérzékünk, képességünk, hogy felismerjük a tetszetőst, a szépet? Milyen szerepe van a szépségnek az életünkben? Talán a színeket nevezhetnénk esztétikai érzékünk legmélyebb forrásának. Mi a szín, és hogyan befolyásol bennünket? Mint ismeretes, a fénysugár különböző hosszúságú elektromágneses hullámokból áll. Ezek a hullámhosszok látószervünk idegvégződéseiben az ultraibolyától az infravörösig terjedő színérzetet keltik. Amikor a hullámhosszok kiegyenlítődnek, tiszta fehér fénysugarat látunk.
Szükség van-e a spektrum minden színére? Mint tudjuk, a növények fotoszintéziséhez szükséges energiát nagyrészt a vörös szín adja. Zöld színűket a növények a visszavert fénynek köszönhetik. A levél a vörös kiegészítő színt úgy használja fel, hogy elnyeli. Ezek szerint a növény akkor is képes volna a fejlődésre és virágzásra, ha a Nap sugarai – részben ibolyaszínnel keverve – csak vörös színt tartalmaznának.
Ám milyen volna a világ, ha csak vörös fény létezne? Ez a szín egészen biztosan nagyon ingerlően hatna ránk. Valamennyien tudjuk, hogy a különböző színek különbözőképpen befolyásolják idegrendszerünket. A vörös szín izgat, az ibolyaszín lehangol. Tehát csak a szivárvány teljes színképe, csak a tiszta, fehér fény adhat tökéletes egyensúlyt. Milyen mélyen átgondolt és áldott ajándék az számunkra, hogy a fénysugár ilyen sokféle hatású lehet!
Úgy tűnik, hogy az ember esztétikai érzéke úgy van beállítva, hogy becsülje a színek szépségét. Az állatoknál nem fedezhetünk fel ilyen tulajdonságot. Nincs bizonyíték arra, hogy a tehén azért legel szívesen, mert a fű zöld.
Egy lovas megállt a domb tetején, hogy gyönyörködjön a lemenő nap szépségében. Kísérője megkérdezte tőle, mit gondol, észlelte-e a lova a nyári alkonyat szépségét és gyönyörködik-e benne. „Nem! – hangzott a határozott válasz. – Ha ilyen tulajdonsággal rendelkezne, többé nem volna ló.”
Ha már a színérzékről beszélünk, mellesleg azt is megemlíthetnénk, mi volna, ha Alkotónk a teremtés közben éppen az ellenkezőt tette volna, vagyis a növényeket azzal a képességgel látta volna el, hogy elnyeljék a zöld színt, és visszaverjék a vöröset. Zöld szín helyett minden völgy és minden erdős lanka vörös színben virítana. A látvány minden bizonnyal nagyon kellemetlen lenne, persze ha színérzékünk meg nem változna. Tehát egy bizonyos – véletlennek semmiképpen nem nevezhető – viszony áll fenn az ember esztétikai érzéke és a természetben látható színek egyensúlya között. Az ember azért lett teremtve, hogy a színek világában éljen, abba teljesen beleilleszkedjen. Ezt sem tulajdoníthatjuk a puszta véletlennek vagy a körülmények összejátszásának.
Milyen szerepe van a vörös színnek vagy bármely más élénk színnek? Hogy valamit kiemeljen – mondaná minden díszlettervező. A zöld színben pompázó táj sokkal szebb, ha imitt-amott piros és sárga vagy a harmónia végett barnás és ibolyaszínű foltok tarkítják. Nemcsak ezek a színfoltok teszik kellemessé a látványt, hanem a zöld szín számtalan árnyalata is. Kérdezzük csak meg egy művésztől, hogyan festene le egy erdős hegyoldalt. Bizonyára nem azt válaszolná, hogy csak zöld színt használna. Hogy a kép életű legyen, vegyítenie kellene a zöld szín finom árnyalatait, ezen kívül a világosabb felületeken a piros és sárga, a sötétebb felületeken pedig a kékről, barnáról és bíborról sem szabadna megfeledkeznie. Lehetséges, hogy csak azért gyönyörködünk a természet színeiben, mert megszoktuk őket? Vajon a színek más csoportosítása is ugyanilyen kellemes lenne, ha történetesen egész életünkben azt néztük volna?
Az ember színérzéke általában összhangban van az egész emberiség színérzékével. Annak a ténynek, hogy hajlamos-e a művészetre, szinte semmi befolyása sincs. Persze vannak olyanok is, akik végletekbe mennek, de szerencsére számuk kevés. A modern festőművészet színkáosza nem más színérzékről tanúskodik, hanem inkább a megszokott és a természetes elleni lázadásként értelmezhető. |
Történelem (45)
Vissza
Oldal tetejére
Főoldal
