Automatikus bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtetted jelszavad?
Elfelejtetted azonosítódat?

Dr. Tokics Imre: Az Istenbizonyítékok ókori rendszere


A Teodicea kérdéséről röviden Isten elsősorban nem filozófiai vizsgálódás tárgya volt az ókorban, hanem a vallási tisztelet lényeként jelent meg az emberek tudatában. Ne felejtsük el, hogy a vallás időben megelőzte a filozófiai tudományt. Az emberrel mindig együtt élt a vallás, akkor is, amikor jól ment a dolga, és akkor is, amikor nem. A vallás olyan népek tudatában is fellelhető, akik egyátalán nem jutottak el a filozófiai istenfogalomhoz. Az újabb korban az Isten-kérdéssel foglalkozó tudományt elnevezték Teodiceának.[1]
Isten-kérdés a Szókratész előtti időben Az ókori görög világban az isten[2]-kérdés igazolása nem volt fontos téma, mivel az "isten" olyan magától értetődő volt, hogy soha senki meg nem kérdőjelezte a filozófusok között.
Anaximandrosz (Kr. e. 610-546) tekinthető az első filozófusnak, aki a Teodicea-i kérdést egyátalán felvetette. A milétoszi iskola jeles képviselőjét ismerhetjük meg benne, tőle maradt fent a görög filozófia legrégibb szószerinti mondata. Sokan Darwin előfutárának tartják, mivel a kozmosz kialakulását fejlődés útján gondolta el. A geocentrikus[3] világkép helyett elsőként említi meg heliocentrikus világképet. Anaximandrosz úgy vélte, hogy az isteni lét "az aperion"[4] azonos a világ-anyaggal.

Xenophanész (Kr. e. 570-475) amint feltekintett az égre így szólt Arisztotelész szerint: "egy az isten".[5] Továbbá így fogalmaz: "Egyetlen az igaz isten, a legnagyobb az istenek és emberek között, nem hasonlít sem a halandók alakjára, sem a gondolataikra. Ha több isten lenne, akkor egymással azonosaknak kellene lenniük, de így egyik isten sem lenne közülük a legfőbb lény, tehát nem lenne isten. Isten nem keletkezik, és nem szűnik meg, mert Isten változatlan."[6] Úgy vélte, hogy isten csupa szem, csupa fül és csupa szellem, erejével fáradság nélkül mindent mozgat és fenntart. Semmiféle vonatkozásban nem hasonlítható az emberhez. A legtökéletesebb térbeli formához vélte hasonlónak, vagyis isten gömb alakú lehet. Xenophanész isten-fogalma a görög filozófia rendszeréből következett, hogy a dolgok sokféleségét egy tökéletes isteni egységre vezette vissza. Nála isten panteista[7] jelleget hordozott magán. Istent a világmindenség egészével azonosította.

Hérakleitosz (Kr. e. 540-480) isten-fogalma már több személyességgel van felruházva. Meg kell jegyezzük, hogy Hérakleitosz volt az első bölcs, aki magát filozófusnak nevezte és a bölcsességet szerette. A filozófia nála nem tudományt jelentett, hanem olyan magatartást, életmódot, amely a bölcsességet tekintette a legfőbb értékének. Úgy vélte, hogy az egyetlen bölcs dolog, hogy fel tudjuk fogni a legfőbb értelmet, ami a világunkat kormányozza. Közvetlenül nem kívánta az istent bizonyítani, csupán utalásokat tett rá. Az istene a legbölcsebb lény, aki minden egység és rend, harmónia létrehozója. Minden törvényszerűség, akár matematikai, vagy egyéb, szerinte istenből vezethető le, és csupán benne érthető meg. Minden szabályosság a természetben istenből kapja a létét. Hérakleitosz szerint a természetben fellelhető szabálytalanságok is a szabályosság közvetítői, hiszen világunk szabálytalan sokféleségén keresztül is felcsillan az isten tökéletes szabályrendszere.

Anaxagorasz (Kr. e. 500-428) honosította meg a filozófiát Athénben. Mivel a Napot kőnek, a Földet pedig földnek nevezte, ezért Athén konzervatív rétege Anaxagoraszt perbe fogta istentelenség vádja végett. A halálos ítélet elől önkéntes emigrációba menekült. Barátai sajnálatára - hogy idegen földön kell meghalnia - azt válaszolta, hogy az alvilágba vezető út egyforma hosszú, bárhol is hal meg a filozófus. Írásait legfeljebb egy drachmáért árusították az agórán. A természetben fellelhető mozgások keltik fel az érdeklődését, melyre keresi a végső választ az isteni rendben. Az a meglátása, hogy a dolgok legvégső alkotóelemei[8] önmagukban változatlanok, mozdulatlanok. A világunkban tapasztalható mozgás és változás mégis valamilyen okot feltételez, amit "erő-anyagnak" nevezett. Ez az "erő-anyag" az összes előforduló anyag közül a legkönnyebb fajsúlyúnak tartott, ami önmagától - tehát nem külső októl - mozgott. Megfigyelte, hogy világunkban a kozmikus mozgás a legelrendezettebb, a különböző minőségű anyagok eredetileg rendezetlenül szétszóródva voltak, melyet a "Nousz"[9], más néven az előbb említett "erő-anyag" értelmesen elrendezett. A "Nousz" hozta mozgásba a káoszt, amelyből lassan kialakult a kozmosz. [10] Anaxagorasz rendszerében a "Nousz" jelentette az istent, melyből mindent levezetett. Az "erő-anyag" mellett egy "gondolat-anyag" kifejezést is megemlít, amely az istenének a szellemi kivetítődését és emanációját[11] jelentette. A "Nousz" már önmagában is végtelen és mindentudó és egyben mindenható fogalom, mely egyetlen elem, amely önmagától mozog és a világot mozgásba hozza. Anaxagoraszt nem elégítette ki a mechanikus mozgás. A természetben olyan rendszert fedezett fel, amit csak és kizárólag értelmes alkotó hozhatott létre. A véletlen nem produkálhatta a világot. Platón nyomán úgy is fogalmazhatunk, hogy az ész és értelem a világunk egyetlen oka. A világunkban lévő mozgás, amely léleknek is felfogható az "első-mozgatótól" kapja mozgásának okát, és nem az energiáját. Tagadhatatlan, hogy Anaxagorasz volt az első gondolkodó, aki felismerte az értelem (Nousz) jelentőségét és ebből vezette le a kozmoszt.

Apollóniai Diogenész Anaxagorasz tanítványa volt és továbbfejlesztette a mestere gondolkodását, amikor a természet célszerűségét az emberi testből igazolta. A szempillák a szem szitája, mely a por kiszűrésére való. A szemöldök ereszként szolgálja a test működését, majd a szemhéj ajtóként szolgál. A bélrendszer pedig csatornaként szolgálja az emberi testet. Az értelem hozhat csak létre értelmes dolgot, olyant amilyen az emberi test és alkotórészei. Isten láthatatlan, ezért műveiből ismerhetjük meg, éppúgy, mint az emberi szellemet is a megnyilvánulásaiból foghatjuk fel. "Az ész a mi királyunk s a földé és égé is… s azt, amit mindenségnek nevezünk… valami csodálatos rendező ész és belátás vezeti". Bár a lélek láthatatlan, mégis megismerhető a műveiből: "Így ismerhetjük meg az istent is az összes dolog vezérét és létrehozóját".

Pütagóreusok Olyan filozófusok voltak, akik a számlálásban és mérésben találták meg az istent. A legfőbb lény számukra egy "ős-egy"[12] volt. Istenben a tökéletlen is tökéletes harmóniába kerül. A jó és rossz közötti eredendő és kibékíthetetlen ellentét istenben egyensúlyba kerül. Az egy - mint szám - minden más szám felett áll, és amint az egyenesek és görbék egymással egyesülnek istenben, úgy a számok törvényszerűsége is belőle ered, minden mérték tőle indul, és minden hozzá érkezik meg.

Dr. Tokics Imre főiskolai tanár




[1] A Teodicea görög kifejezés egy szóösszetételt takar, mely a Teosz (Isten) és a diké (igazolás, igazság) összevonásából alakul ki, jelentése: "Isten-igazolás tana". A Teodicea elnevezése Leibnic filozófus nevéhez kapcsolódik, aki legelőször használta, a világban található rosszal szemben igazolta az Istent, mint legfőbb jót az "Essais de Theodicée sur lá bonté de Dieu" című művében, 1710-ben.

[2] A tanulmányunkban írt isten (kisbetűvel) a keresztény Isten (nagybetűvel) fogalmától megkülönböztetve szerepel.

[3] Geocentrikus világkép azt jelenti, hogy a Föld körül forog a Nap és nem fordítva. A modern természettudományok igazolták, hogy téves volt az a középkori nézet, hogy a világegyetem központja a Föld.

[4] Az "aperion" az volt Anaximandrosz tanrendszerében, ami "mindent magába foglalt és irányított", amelyből minden létrejött, és amibe minden visszatér.

[5] Arisztotelész: Metaphysica 986 b

[6] A görög gondolkodás erősen antropomorfizmusi (emberi alakszerűség) szemléletben gondolta el az istenek létezését.

[7] A panteizmus az jelenti, hogy minden a természetben istenként fogható fel. Vagyis minden az isteni megnyilvánulás hordozója. Isten a természettel tökéletesen azonosítható.

[8] A dolgok legvégső alkotóelemeit "homoiomerák"-nak nevezte, amelyek egyesülése és felbomlása adja meg a világunkban tapasztalható változást. A "homoiomerák" szerinte romolhatatlanok, változhatatlanok és örökkévalók.

[9] A "Nousz" Anaxagorasz gondolkodásában a végső értelmet jelenti. Eredetileg az érzéket, akarást és cselekvést jelentette a hétköznapi nyelvben.

[10] A kozmosz jelenti az elrendezett világot, amelyben harmonikus rendben és törvényszerűségben illeszkednek egymáshoz az ellentétes dolgok is, amilyen a tűz és a víz, a hideg és a meleg.

[11] Az emanáció az isten kisugárzását, személytelen erejét jelentette.

[12] Az "ős-egy", vagyis a "monász" (egy) az egymásnak ellentmondó tulajdonságokat is egyesített magában. Ami a világunkban az egyenes és görbe, az istenben tökéletesen harmóniába kerül.



------------------------------------------------------------------------------------------------------